Nyirokmasszázs - Vendég Sztori

2017.10.03

Sziasztok!

A képen Kinga látható, aki egy kedves vendégem.

Köszönöm neki, hogy megírta nektek ezt a beszámolót. :)

Bevállalta, hogy leírja nektek a 6 alkalmas Nyirokmasszázs "élményét".

Fogadjátok tőle szeretettel. :)

Egyik svédmasszázs alkalmával Ildi megállapította, hogy nagyon be van dagadva a bokám.

Mondtam, hogy nem csoda, egy asztalnál ülök egész nap, bármit csinálok, estére be szokott dagadni. Próbáltam már ezt-azt tenni ellene, de nem hozott igazán eredményt semmi sem, így mostanság nem is foglalkoztam vele. Ekkor kezdtünk beszélgetni a nyirok masszázsól, annyira megtetszett, hogy meg is beszéltük rögtön a következő alkalmat és a kúra menetét. Ildi mindent elmondott hogyan lesz és közben mire figyeljek oda majd, mit hogyan csináljak, hogy fokozzuk a hatást, nagy izgalommal vártam az első alkalmat!

Az első nyirokmasszázsra már másnap elkezdetem a felkészülést, emelt napi vízadag, hogy serkentsük az anyagcserét, felkészítve a szervezetet a tisztulásra, a víz kihajtására.

A kezelés maga nagyon kellemes, lassú, simító mozdulatokkal történik. Enyhe nyomásgyakorlással igyekszik a nyirokrendszer hálózatát használva a szövetközi "pangó" vizet kivezetni a nyirokkeringés irányába, mivel ez a nyirokrendszer az egész testünket behálózza ezért minden testrész kezelésre kerül. Már az első 10 percben úgy lelazultam, hogy majdnem elaludtam 😊 olyan nyugalom fogott el. A lassú ismétlődő mozdulatok egyik hatása ez, ellazít, nyugtatja a vegetatív idegrendszert.

A kezelés alatt minden feszültség szertefoszlott, kisimultan szálltam le az asztalról, jól is jött az a kis torna, hogy kicsit felélénküljek és hazataláljak 😊 A kezeléshez ugyanis tartozik egy torna is, amit Ildi mutatott be, így együtt tornázva a főbb ízületek bemozgatásával tovább fokoztuk a keringést. Miután hazaértem még a szobabiciklin is tekertem. A hatás nem is maradt el, kisvártatva óránként kerestem fel a 2 betűs helyiséget és az éjszakai kimenetel is rekordot döntött. Heti 2 kezelésben állapodtunk meg. Így, hogy megtapasztaltam milyen hatásos volt egy alkalom is, nagyon vártam a következőket. 

Minden kezelés hozott valami újat magával, az arcomon láttam meg először egyik reggel, hogy jé, nincsenek reggel beduzzadt szemek, homályosodik a karika a szemem alatt. Régebben volt olyan, hogy ébredés után majdnem egy órát kellett várni a sminkeléssel, mire a duzzadás megszűnt, az ezzel járó könnyezéssel. Ez volt az első nagyon szembetűnő változás számomra. Minőségi változást jelentett. A következő alkalom után a lábujjaim is egész kis karcsúak lettek, itt kezdtem emlékezni, hogy tulajdonképpen mindig is ilyenek voltak, rég nem látott rokonként örültem a régi-új külsőnek. Aztán a bokámról is szépen elkezdett lefelé menni a víz, lassan körvonalazódni kezdett a bokacsont. 

Általánosságban karcsúbbnak, könnyebbnek kezdtem magam érezni és ezt a kilók száma is elkezdte alátámasztani. Valahogy minden újabb kezeléssel könnyebb lettem, több energiám lett, ami előtte nehezemre esett most természetes lett. Aztán végre előkerült a bokacsont teljes nagyságban, célba értünk, általánosságban mindenem karcsúbb lett, puffadtság sehol, a bőröm is feszesebb lett. A szem alatti sötét karika is eltűnt. Egyre nagyobb örömmel jártam Ildihez, nagyon hálás vagyok neki, hogy javasolta ezt a kezelési módot, mert Nekem nagyon sokat segített, rövid idő alatt látványos változásokat hozott!

Köszönöm Ildi 😊

Kinga                

További Blog bejegyzések

Ebben a bejegyzésben az SMR henger, vagy másnéven pilates henger, (illetve még masszázs henger) néven ismert eszköz használatával kapcsolatos információkat gyűjtöttem össze nektek.

Immáron 4. éve, hogy elvégeztem a köpöly tanfolyamot. A hozzánk érkező vendégek 99,9%-a, nem is ismeri a kezelést. DE mint tudjuk, a google "mindenki barátja". Ezáltal, erőszeretettel tájékozódunk a köpölyös kezelésekről online. Azt sem tudjuk milyen, de máris azt mondjuk NEM?!

Sajnos, sokan nem is tudjuk, hogy mi ez és miért fontos karbantartani. A nyirokrendszer egész testünket behálózza, nagyon fontos szerepet tölt be egészségünkben. A nyirokrendszer testünk "szennyvíztisztító" rendszere. Amennyiben nyirokrendszerünk egészséges, akkor immunrendszerünk is jól működik.